Ajánlók

Karinthy Frigyes A rossz tanuló felel

Nyomtatás
Kategória: Novella
Utolsó frissítés: 2010. július 30. péntek Írta: Kiss Márta
Karinthy Frigyes
A rossz tanuló felel
Nem, mára nem lehetett számítani, igazán. Hiszen számított rá,
persze hogy számított, sőt múlt éjjel álmodott is ilyesfélét:
de álmában magyarból hívták ki, igaz, hogy úgy volt, mintha
a magyart is a Frőhlich tanítaná. Álmában elintézte az egész
kérdést, a párhuzamos vonalakról felelt, egyfelesre.
Mikor kimondják a nevét, nem hisz a füleinek, körülnéz: hátha
csoda történik, hátha csak agyrém, nyomasztó lidércnyomás volt,
hogy ez az ő neve, és most felébred ebből az álomból. Aztán
egy csomó füzetet felkap a padról. Míg végigmegy a kis utcán,
a padsorok közt, ezt gondolja: "Ápluszbészerámínuszbéegyenlő
ánégyzetmínuszbénégyzet." Ezt fogja kérdezni. Biztosan ezt fogja
kérdezni. "Ha nem ezt kérdezi, átmegyek különbözeti vizsgával a
polgáriba, és katonai pályára lépek."
Közben megbotlik, és elejti a füzeteket. Míg a földön szedeget,
háta mögött felzúg az obligát nevetés, amit ezúttal senkise tilt
be: a rossz tanuló törvényen kívül áll, rajta lehet nevetni.
A tanár leül, és maga elé teszi a noteszt. Ránéz. A rossz tanuló
görcsösen mondogatja magában: "ápluszbészer..." veszi a krétát.
A tanár ránéz.
-- Készült? -- mondja a tanár.
-- Készültem.
Ó igen, hogyne készült volna. A halálraítélt is elkészül:
felveszi az utolsó kenetet, és lenyíratja a haját.
-- Hát akkor írja.
A rossz tanuló a tábla felé fordul.
-- bénégyzetmínuszpluszmínusznégyzetgyökbémínusznégyácészerkétá.
És a rossz tanuló engedelmesen írni kezdi és mondja utána a
számokat. Irja, írja, mint Ágnes asszony, tudja, miről van szó,
látja a tételt "éppen úgy, mint akkor éjjel", mikor elaludt
mellette, és fogalma se volt róla, mit jelent az egész. Igen,
ez az, homályosan sejti, valami másodfokú egyenlet -- de hogy
mi lesz ebből?
Szép lassan és kaligrafikusan ír. A négyesnek a szárát
vastagítja -- a vonalból, ami törtet jelent, gondosan letörül
egy darabot, ehhez külön elmegy az ablakig a spongyáért. Időt
nyer ezzel. Hátha csöngetnek addig. Vagy valami lesz. Úgyse
sokáig szerepel ő itten a dobogón. Ezt még felírja, az
egyenlőségjelet is szép lassan felrakja -- igen, ezt még úgy
csinálja, mint más, felsőbb lények, mint egy jó tanuló. Felírja
még "a^2". A katonaiskolában nagyon korán kell felkelni, villan
át az agyán, hirtelen. De aztán hadnagy lesz az ember. Esetleg
kimegy Fiúméba.
Közben szép lassan ír -- még mindig nem írta le. Hozzánemértő
ember, aki ezt a jelenetet figyeli, azt hiszi, valami jó tanuló
felel. De a szakértő tudja már, mit jelent az, mikor valaki
ilyen határtalan gonddal rajzolja a kettes farkincáját. Halálos
csend köröskörül. A tanár nem mozdul. Most beszélni kell.
-- A másodfokú egyenlet... -- kezdi értelmesen és összehúzott
szemmel, és mélységes figyelemmel nézi a táblát.
-- A másodfokú egyenlet... -- ismétli olyan ember modorában,
aki nem azért ismétli a szót, mintha nem tudná, mit akar
mondani, hanem inkább azért, mert rengeteg mondanivalója közül
a leghelyesebbet, a legfrappánsabbat, a legtökéletesebbet
válogatja és mérlegeli.
De a tanár, ó, a tanár már tudja, mit jelent ez.
-- Készült? -- mondja keményen és szárazon.
-- Tanár úr kérem, én készültem.
Ezt bezzeg villámgyorsan mondja: véres dac, lázadó kétségbeesés
remeg a hangjában.
Tanár (széles gesztussal): Hát akkor halljuk.
A rossz tanuló nagy lélekzetet vesz.
-- A másodfokú egyenlet az elsőfokú egyenletből származik oly
módon, hogy az egész egyenletet megszorozzuk...
És most beszél. Valamit beszél. A második mondatnál arra
számított, hogy félbeszakítják -- lopva néz a tanár felé. De
az mozdulatlan arccal néz, se azt nem mondja, hogy jó, se azt,
hogy rossz. Nem szól. Pedig a rossz tanuló nagyon jól tudja,
hogy nem lehet az jó, amit ő beszél. Hát akkor miért nem szól a
tanár? Ez rettenetes. A hangja reszketni kezd. Egyszerre látja,
hogy a tanár felemeli a noteszt. Erre elsápad, és szédítő
gyorsasággal kezdi:
-- A másodfokú egyenlet úgy származik az elsőből, hogy végig...
Tanár úr kérem, én készültem.
-- Polgár Ernő -- mondja hangosan a tanár.
Mi ez?
Már egy másikat hívtak ki? §vele végeztek? Mi ez? Álmodik?
-- A másodfokú egyenlet... -- kezdi újra, fenyegetően.
Polgár Ernő fürgén kijön, és a tábla másik végén már veszi a
másik krétát.
-- A másodfokú... Tanár úr kérem én készültem.
Senki sem felel. És most ott áll, egyedül a tömegben, mint egy
szigeten. De még nem megy helyre. Neki nem mondták, hogy menjen
helyre -- odvas és züllött, kitaszított szívvel áll ott -- neki
nem mondták, nem mondták. § még felel. Most végigmenjen, újra,
a padsorok közt? Nem, inkább áll, hülyén: keze dadogva babrál
a táblán, a félbemaradt egyenlet roncsai közt, mint a lezuhant
pilóta, a motor megpattant hengerei fölött. A másik fiú közben
már felel is. Valami párhuzamos vonalakról beszél -- ez is
olyan idegen és furcsa... mint minden... amivel itt évek óta
foglalkoznak körülötte... foglalkoznak vidáman és ruganyosan és
hangosan... és amiből ő soha nem fogott fel semmit... néhány
mondatot jegyzett meg eddig, s azokon úszott...
És így áll most, még áll, reménykedik, udvariasan figyeli, amit
a másik beszél... néha helyeslően bólint, legalább ezzel jelzi,
hogy ő készült, ő tud... néha bátortalanul meg is szólal, abban
az illúzióban ringatja magát, hogy őt kérdezték, de csak halkan,
hogy ne küldjék helyre... aztán szerényen elhallgat és figyel...
előrehajol, részt vesz a felelésben, odaadja a krétát, buzgólkodik
a felelő körül, még súg is neki, hangosan, nem azért, hogy
segítsen, de hogy a tanár lássa, hogy ő súg, tehát ő tud...
Egyszóval: nem adja meg magát.
Egyszer aztán minden ereje elhagyja, elhallgat, és még egyszer
a katonaiskolára gondol. Elboruló elméjében, mint távoli szavak,
verődnek vissza a zajok... a kréta ropogása... elfolynak az
arcok, és pillanatra világosan látja a végtelent, amelyről e
percben jelentette ki a felelő, hogy ott a párhuzamos vonalak
találkoznak. Látja a végtelent... nagy, kék valami... oldalt egy
kis házikó is van, amire fölül fel van írva: "Bejárat a negyedik
végtelenbe." A házban fogasok vannak, ahol a párhuzamos vonalak
leteszik a kalapjukat, aztán átmennek a szobába, leülnek a
padba, és örömmel üdvözlik egymást... a párhuzamos vonalak,
igen... a végtelen, a megértés, a jóság és emberszeretet
osztályában, ahová ő soha eljutni nem fog... ama "felsőbb
osztály", melybe "elégtelen eredmény miatt fel nem léphet"
soha.
   In : http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/karinthy/r-tanulo.hun

Janikovszky Éva: A tükör előtt

Nyomtatás
Kategória: Novella
Utolsó frissítés: 2008. december 17. szerda Írta: Éva néni
A tükör előtt
(Egy kamasz monológja)

Pocsék vagyok, fantasztikusan pocsék. Hiába bámulom magam a tükörben, ez napról napra csak rosszabb lesz. A legfantasztikusabb az, hogy észre sem vettem, mikor lettem ilyen pocsék. Mert tavaly még egész normális srác voltam, az tuti, arra még emlékszem. Nem is néztem én akkor sose tükörbe, csak ha véletlenül nekimentem.
De most muszáj, most folyton bámulnom kell magam, merthogy ilyen fantasztikusan pocsék lettem. Kész látványosság…

És tavaly a fejem is akkora volt, amekkorának egy normális fejnek lenni kell egy normális nyakon. Az idén a nyakam megnyúlt, a fejem meg összement. Fantasztikus. Csak tudnám mitől van ez? …

És a szemem! Nem arról van szó, hogy nem szép, az nem érdekel. De az, hogy még nézni sem tudok vele normálisan, az mégiscsak sok. Nem mintha rosszul látnék, prímán látok, azzal nincs baj. Hanem a nézésemmel, mert az mindenkinek az idegeire megy. …

Hát ilyen vagyok. Jobb rá se gondolni, de muszáj, mert más, ha már a feje ilyen pocsék, legalább különben normális.
De én sovány vagyok. Belőlem soha nem lesz izompók, soha életemben, pedig egészen normális kissrácnak indultam. ..

Más, ha más ilyen piszokul sovány, legalább tud lezseren mozogni. Lezseren, mintha direkt volna ilyen sovány. De én hiába himbálom magam, hiába járok zsebre dugott kézzel, görnyedt háttal, hiába dobálom a lábam, hiába csoszogok, nincs benne semmi elegancia. ..


Janikovszky Éva


Remélem, szeretnéd a teljes monológot elolvasni. Itt Megtalálod:


http://www.cimbora.hu/cimbora-archiv/html/main.php?page=kolteszet&&archiv=1 (Görgess lefelé, majnem a lap aljáig! A címet keresd!)

 

© 2011 Orosházi Gyermekkönyvtár. Könyvtárunk honlapja 2007. március 22-én indult. Az oldalon lévõ információkat felrakta és frissíti:
Kiss Márta. kismart@gmail.com. A honlapot készítette: Varga Ádám. xxv25.weboldala.net. Illusztrátor: Mester Kata. mester_kata@yahoo.com
Designed by Joomla 1.7 templates and web hosting by justhost reviews. All Rights Reserved.