Ajánlók

Karinthy Frigyes A rossz tanuló felel

Nyomtatás
Kategória: Novella
Utolsó frissítés: 2010. július 30. péntek Írta: Kiss Márta
Karinthy Frigyes
A rossz tanuló felel
Nem, mára nem lehetett számítani, igazán. Hiszen számított rá,
persze hogy számított, sőt múlt éjjel álmodott is ilyesfélét:
de álmában magyarból hívták ki, igaz, hogy úgy volt, mintha
a magyart is a Frőhlich tanítaná. Álmában elintézte az egész
kérdést, a párhuzamos vonalakról felelt, egyfelesre.
Mikor kimondják a nevét, nem hisz a füleinek, körülnéz: hátha
csoda történik, hátha csak agyrém, nyomasztó lidércnyomás volt,
hogy ez az ő neve, és most felébred ebből az álomból. Aztán
egy csomó füzetet felkap a padról. Míg végigmegy a kis utcán,
a padsorok közt, ezt gondolja: "Ápluszbészerámínuszbéegyenlő
ánégyzetmínuszbénégyzet." Ezt fogja kérdezni. Biztosan ezt fogja
kérdezni. "Ha nem ezt kérdezi, átmegyek különbözeti vizsgával a
polgáriba, és katonai pályára lépek."
Közben megbotlik, és elejti a füzeteket. Míg a földön szedeget,
háta mögött felzúg az obligát nevetés, amit ezúttal senkise tilt
be: a rossz tanuló törvényen kívül áll, rajta lehet nevetni.
A tanár leül, és maga elé teszi a noteszt. Ránéz. A rossz tanuló
görcsösen mondogatja magában: "ápluszbészer..." veszi a krétát.
A tanár ránéz.
-- Készült? -- mondja a tanár.
-- Készültem.
Ó igen, hogyne készült volna. A halálraítélt is elkészül:
felveszi az utolsó kenetet, és lenyíratja a haját.
-- Hát akkor írja.
A rossz tanuló a tábla felé fordul.
-- bénégyzetmínuszpluszmínusznégyzetgyökbémínusznégyácészerkétá.
És a rossz tanuló engedelmesen írni kezdi és mondja utána a
számokat. Irja, írja, mint Ágnes asszony, tudja, miről van szó,
látja a tételt "éppen úgy, mint akkor éjjel", mikor elaludt
mellette, és fogalma se volt róla, mit jelent az egész. Igen,
ez az, homályosan sejti, valami másodfokú egyenlet -- de hogy
mi lesz ebből?
Szép lassan és kaligrafikusan ír. A négyesnek a szárát
vastagítja -- a vonalból, ami törtet jelent, gondosan letörül
egy darabot, ehhez külön elmegy az ablakig a spongyáért. Időt
nyer ezzel. Hátha csöngetnek addig. Vagy valami lesz. Úgyse
sokáig szerepel ő itten a dobogón. Ezt még felírja, az
egyenlőségjelet is szép lassan felrakja -- igen, ezt még úgy
csinálja, mint más, felsőbb lények, mint egy jó tanuló. Felírja
még "a^2". A katonaiskolában nagyon korán kell felkelni, villan
át az agyán, hirtelen. De aztán hadnagy lesz az ember. Esetleg
kimegy Fiúméba.
Közben szép lassan ír -- még mindig nem írta le. Hozzánemértő
ember, aki ezt a jelenetet figyeli, azt hiszi, valami jó tanuló
felel. De a szakértő tudja már, mit jelent az, mikor valaki
ilyen határtalan gonddal rajzolja a kettes farkincáját. Halálos
csend köröskörül. A tanár nem mozdul. Most beszélni kell.
-- A másodfokú egyenlet... -- kezdi értelmesen és összehúzott
szemmel, és mélységes figyelemmel nézi a táblát.
-- A másodfokú egyenlet... -- ismétli olyan ember modorában,
aki nem azért ismétli a szót, mintha nem tudná, mit akar
mondani, hanem inkább azért, mert rengeteg mondanivalója közül
a leghelyesebbet, a legfrappánsabbat, a legtökéletesebbet
válogatja és mérlegeli.
De a tanár, ó, a tanár már tudja, mit jelent ez.
-- Készült? -- mondja keményen és szárazon.
-- Tanár úr kérem, én készültem.
Ezt bezzeg villámgyorsan mondja: véres dac, lázadó kétségbeesés
remeg a hangjában.
Tanár (széles gesztussal): Hát akkor halljuk.
A rossz tanuló nagy lélekzetet vesz.
-- A másodfokú egyenlet az elsőfokú egyenletből származik oly
módon, hogy az egész egyenletet megszorozzuk...
És most beszél. Valamit beszél. A második mondatnál arra
számított, hogy félbeszakítják -- lopva néz a tanár felé. De
az mozdulatlan arccal néz, se azt nem mondja, hogy jó, se azt,
hogy rossz. Nem szól. Pedig a rossz tanuló nagyon jól tudja,
hogy nem lehet az jó, amit ő beszél. Hát akkor miért nem szól a
tanár? Ez rettenetes. A hangja reszketni kezd. Egyszerre látja,
hogy a tanár felemeli a noteszt. Erre elsápad, és szédítő
gyorsasággal kezdi:
-- A másodfokú egyenlet úgy származik az elsőből, hogy végig...
Tanár úr kérem, én készültem.
-- Polgár Ernő -- mondja hangosan a tanár.
Mi ez?
Már egy másikat hívtak ki? §vele végeztek? Mi ez? Álmodik?
-- A másodfokú egyenlet... -- kezdi újra, fenyegetően.
Polgár Ernő fürgén kijön, és a tábla másik végén már veszi a
másik krétát.
-- A másodfokú... Tanár úr kérem én készültem.
Senki sem felel. És most ott áll, egyedül a tömegben, mint egy
szigeten. De még nem megy helyre. Neki nem mondták, hogy menjen
helyre -- odvas és züllött, kitaszított szívvel áll ott -- neki
nem mondták, nem mondták. § még felel. Most végigmenjen, újra,
a padsorok közt? Nem, inkább áll, hülyén: keze dadogva babrál
a táblán, a félbemaradt egyenlet roncsai közt, mint a lezuhant
pilóta, a motor megpattant hengerei fölött. A másik fiú közben
már felel is. Valami párhuzamos vonalakról beszél -- ez is
olyan idegen és furcsa... mint minden... amivel itt évek óta
foglalkoznak körülötte... foglalkoznak vidáman és ruganyosan és
hangosan... és amiből ő soha nem fogott fel semmit... néhány
mondatot jegyzett meg eddig, s azokon úszott...
És így áll most, még áll, reménykedik, udvariasan figyeli, amit
a másik beszél... néha helyeslően bólint, legalább ezzel jelzi,
hogy ő készült, ő tud... néha bátortalanul meg is szólal, abban
az illúzióban ringatja magát, hogy őt kérdezték, de csak halkan,
hogy ne küldjék helyre... aztán szerényen elhallgat és figyel...
előrehajol, részt vesz a felelésben, odaadja a krétát, buzgólkodik
a felelő körül, még súg is neki, hangosan, nem azért, hogy
segítsen, de hogy a tanár lássa, hogy ő súg, tehát ő tud...
Egyszóval: nem adja meg magát.
Egyszer aztán minden ereje elhagyja, elhallgat, és még egyszer
a katonaiskolára gondol. Elboruló elméjében, mint távoli szavak,
verődnek vissza a zajok... a kréta ropogása... elfolynak az
arcok, és pillanatra világosan látja a végtelent, amelyről e
percben jelentette ki a felelő, hogy ott a párhuzamos vonalak
találkoznak. Látja a végtelent... nagy, kék valami... oldalt egy
kis házikó is van, amire fölül fel van írva: "Bejárat a negyedik
végtelenbe." A házban fogasok vannak, ahol a párhuzamos vonalak
leteszik a kalapjukat, aztán átmennek a szobába, leülnek a
padba, és örömmel üdvözlik egymást... a párhuzamos vonalak,
igen... a végtelen, a megértés, a jóság és emberszeretet
osztályában, ahová ő soha eljutni nem fog... ama "felsőbb
osztály", melybe "elégtelen eredmény miatt fel nem léphet"
soha.
   In : http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/karinthy/r-tanulo.hun
© 2011 Orosházi Gyermekkönyvtár. Könyvtárunk honlapja 2007. március 22-én indult. Az oldalon lévõ információkat felrakta és frissíti:
Kiss Márta. kismart@gmail.com. A honlapot készítette: Varga Ádám. xxv25.weboldala.net. Illusztrátor: Mester Kata. mester_kata@yahoo.com
Designed by Joomla 1.7 templates and web hosting by justhost reviews. All Rights Reserved.