Anyák napjára szeretettel

Nyomtatás
Kategória: Versek mindenre...
Utolsó frissítés: 2016. február 02. kedd Írta: Kiss Márta

Weöres Sándor

 

Áldd meg Isten

 

Ki az, aki ápol
Születésem óta,
Testemet, lelkemet
A bajtól is óvja?


Ki tanított engem
Isten szent nevére,
S ha baj vagy bánat ér,
Ki ölel szívére? 


Könnyes lesz a szemem,
Ha róla beszélek,
Az én édesanyám
Ez az áldott lélek.


És szívemnek nincs szebb
Kívánsága, vágya
Csakhogy őt az Isten
Ezerszer megáldja.


Osvát Erzsébet: Meséltél és meséltél

Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.

Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.

Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked.


Devecseri László: Édesanyák köszöntése

Édesanyám, harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy ezután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála,
könnyű fényt vont a szirmára.

Bokrétámat megkötöttem:
hímes csokor nőtt kezemben.
Virágos most a mi házunk,
anyák napján meg kell állnunk!
Meg kell állnunk, megpihennünk,
édesanyánk ünnepelnünk!

Anyák napján, édesanyám:
ölelésed az én tanyám.
Az én tanyám: menedékem,
hozzád vezet boldog léptem.
Örömkönnyek a szemedben...
Én ezért most, mondd, mit tettem?

Könnyeidet nem hagyom:
gyorsan széllé változom!
Langyos szélből, arany ágból:
törülköző napsugárból.
Felszárítom könnyeidet,
arcodon csak mosoly lehet!

Mindig, mint a mai napon:
vígság legyen asztalodon!
Zenét hozol tenyeremben,
patak csobog énekemben.

Legszebb éjjel leszek álmod,
ahogy titokban kívánod:
künn a mezőn csikó szalad,
a patakban aranyhalak.

A kötényed csuda-jószág,
onnan hallok fecske-nótát:
Le- leszáll a füsti fecske
édesanyám kötényébe.
Nem tapaszt ő vízzel, sárral,
elégedett e szállással.

Hajnalunkkal együtt ébred,
Nap szól néki: fénye ének.
Le- leszáll a füsti fecske
édesanyám kötényébe:
onnan indul messze-messze,
várja majd a kötény-fészek,
új tavasszal visszatérhet!

A kötényed csuda-jószág:
ezer titkot rejteget,
szemedből a meleg jóság
el is ringat engemet.

Kötényedből aranyalma
kelteget majd egy új napra.
Tart az álom, tart az éjjel:
a titkodat elmesélem.

Ezüst holdat, arany napot,
éjjel égről gyöngy-csillagot,
Tejútról a fénylő csendet,
szemeidbe elrejtetted.

Kötényedből aranyalma:
kelteget most az új napra.
Szép, s jó reggelt, édesanyám:
mindig-mindig vigyázz reám!

Hogyha reám te vigyázol:
nyugodt lehet minden álmom.
Minden napon, minden éjen:
szereteted elkísérjen!

Szeretetem elkísérjen:
minden napon, minden éjen!
Átváltozom, csoda leszek,
minden varázst érted teszek!

Napraforgó fényre fordul,
én tehozzád szólhatok:
- Édesanyám! Hozok néked
messzi-égről csillagot.

Ám, ha őket el nem érem,
a szemedet keresem,
belenézek és megértem:
mily nagy kincs vagy énnekem.

Fénylőbb, szebb a csillagoknál,
minden égi ragyogásnál
az, amit én tőled kaptam,
e szépséges nagy titok:

HOGY A GYERMEKED VAGYOK!


Donászy Magda: Ajándék

Színes ceruzával

rajzoltam egy képet,

anyák napján reggel,

Édesanyám néked.


Lerajzoltam én egy

aranyos madarat,

aranyos madárra

aranyos tollakat.


Elkészült a madár,

Nem mozdul a szárnya.

Pedig hogyha tudna,

a válladra szállna.


Eldalolná csöndben

tenéked egy dalban,

amit anyák napján

mondani akartam.


Csorba Piroska: Mesélj rólam


Mesélj anya,

milyen voltam,

amikor még kicsi voltam?

Az öledbe hogyan bújtam?


És tehozzád hogyan szóltam,

amikor nem volt beszédem?

Honnan tudtad, mit kívánok?

Megmutattam a kezemmel?


Mesélj rólam!

Hogy szerettél?

Engem is karodba vettél,

meleg tejeddel etettél?

Akárcsak a testvéremet?

Gyönyörködtél akkor bennem?

Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,


a hasadban rugdalóztam,

tudtad-e, hogy milyen leszek,

milyen szépen énekelek?

Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,

mesélj rólam!

Milyen lettem,

amikor már megszülettem?


Sokat sírtam

vagy nevettem?

Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,

akkor is szerettél volna?


Donászy Magda: Anyák napja van ma

Üres a kis csóka fészek
Egy májusi reggel.
Az öt vidám csókagyerek
Tán világgá ment el.

Csóka mama szívdobogva
Keresgette őket,
De nem látták sem a nyuszik,
Sem a fürge őzek.

Jönnek! Szólt a kakukk,
Ki a legmesszebbre látott,
Kis csőrében mindegyik hoz
Egy-egy szál virágot

Hol voltatok? Szólt az anyjuk,
S megcsuklik a hangja.
Neked hoztunk virágot,
Mert ma van anyák napja.


Fazekas Anna: Köszöntő

Hajnaltájban napra vártam,
hűs harmatban térdig jártam,
szellő szárnyát bontogatta,
szöghajamat fölborzolta.

Hajnaltájban rétre mentem,
harmatcseppet szedegettem,
pohárkába gyűjtögettem,
nefelejcset beletettem.

Hazamentem, elpirultam,
édesanyám mellé bújtam,
egy szó sem jött a nyelvemre,
könnyem hullt a nefelejcsre.

Édesanyám megértette,
kicsi lányát ölbe vette,
sűrű könnyem lecsókolta,
kedve szóval, lágyan mondta:

„Be szép verset mondtál, lelkem,
be jó is vagy, kicsi szentem!”
S nyakam köré fonva karját
ünnepeltük anyák napját.


Nadányi Zoltán: Anyu


Tudok egy varázsszót, ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű, ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok, csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull kávéba, mártásba,
csak egy szóba került, csak egy kiáltásba.

Keserűből édes, rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás, olyan csuda-szó ez.

"Anyu, anyu! Anyu!" hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van ilyen kis gyerekkel.

"Anyu! Anyu! Anyu!" most is kiabálom.
Most semmi baj nincsen, mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak, anyu, fényes csillag;
látni, ahogy jössz, jössz, mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged, angyal szelídséged,
odabújni hozzád, megölelni téged.


Zelk Zoltán: Este jó, este jó

Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassu tánc, lassu tánc
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok...

Ki emel, ki emel
ringat emgemet?
kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet....

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.


Ismeretlen szerző: Úgy repültem

Úgy repültem, mint a madár!
Pedig szárnyam sincsen.
Virágot is hoztam Neked!
Pedig kertem sincsen.
A szeretet az én szárnyam
Szívem az én kertem.
Anyák napján köszöntelek,
Édesanyám, lelkem!



Tompa László: Anyám kinéz az ablakon

Anyám reggelenként
Ablakán kinéz:
- fagyott, jól felöltözz
lelkem, ha kimész.

Máskor szól: no lám, hogy
Átsütött a nyár,
Nehogy kigyúltan
Hideget igyál.

Mindig így figyel rám,
Törődik velem.
Most ne legyek lassú,
Most ne hirtelen.

S teszi ezt, mióta
Megszülettem én,
És folytatja most is
Ameddig csak él.

Mert a lelkem ő
Velem van itt is.
Anyagondja rajtam,
Varázsing és pajzs.


Donászy Magda: Nagyanyónak

Édes-kedves Nagyanyókám!
Anyák napja van ma!
Olyan jó, hogy anyukámnak
is van édesanyja.

Reggel mikor felébredtem
az jutott eszembe,
anyák napján legyen virág
mind a két kezembe.

Egyik csokrot neked szedtem,
odakünn a réten,
Te is sokat fáradoztál
évek óta értem.

Kimostad a ruhácskámat,
fésülted a hajamat,
jóságodat felsorolni
kevés lenne ez a nap.

Köszönöm, hogy olyan sokat
fáradoztál értem,
és hogy az én jó anyámat
felnevelted nékem.


Pákolitz István: Anyámnak

Hogyha virág lennék,
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüst holddal,
beragyognám életedet csillagokkal.

Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsád,
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád,
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal.


Falu Tamás: Anyád

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
minden pillanatban gondolt ő reád.
Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt,
félre tolt az útból, s elé ő feküdt.


Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
ha fáztál, a lelkét terítette rád.
Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,
simogatta sebed, sírta könnyeid.


Hogyha megbántottad – mért bántottad őt?
Nem sírt ő sohasem a szemed előtt.
Nem hangzott ajkáról soha-soha vád,
akihez rossz voltál, az volt az anyád.


Ágh István: Virágosat álmodtam

Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.


Kiss Jenő: Anyád szemében

Anyád szemében
ott a nap;
sugarai rád hullanak,
hogy nőj te szépen.


Anyád szemében
ott a hold,
beteg, ha voltál, rád hajolt
a lázas éjben.


Anyád szemében
ott a víz;
a könny, ha utad félre visz,
jaj! baj ne érjen...


Anyád szemében
ott a tűz:
ha csüggednél, szívedbe tűz,
lobogjon, égjen!


József Attila: Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral az ölében,
ment a padlásra, ment serényen.


Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra,
Engem vigyen föl a padlásra.


Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhogón,
keringtek, szálltak a magosba.


Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő, -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.


Petőfi Sándor: Fekete kenyér

Miért aggódol, lelkem jó anyám?
Hogy kenyeretek barna, emiatt?
Hisz meglehet, ha nincs idehaza,
tán fehérebb kenyérrel él fiad?
De semmi az! Csak add elém, anyám,
bármilyen barna is az a kenyér!
Itthon sokkal jobb ízű énnékem
a fekete, mint máshol a fehér!


Mentovics Éva

Az én anyukám

Szemed tükre mint a gyémánt,
úgy tündököl, úgy ragyog…
elmondtad már milliószor:
legszebb kincsed én vagyok.

Mesét mondasz lefekvéskor,
simogatsz, ha felkelek,
s hogyha néha úgy visítok,
hogy az ég is megremeg,

kifürkészed, mi a gondom,
megtörlöd a szememet,
hiszen tudod, mindent megold
az anyai szeretet.

Elnézted, ha céklalével
pacáztam az ebédnél,
s éjjel, hogyha lázas voltam,
borogattál, meséltél.

Ápolgattál, pátyolgattál,
így telt sorra napra nap…
most már tudom, hogy az anyák
éjszaka sem alszanak.

Te vagy az én őrangyalom,
hogyha hívlak nem késel.
Tudod anyu, úgy szeretlek…
nem mondhatom elégszer.

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.


A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.
Amíg ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?
másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.


Szabó Lőrincz: Az anyák

Csak egy voltak kivétel, az Anyák
Szentek és ápolónők: a csodát,
a jelenést láttam bennük. A nagy
odaadást, az aggodalmakat,
a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
a nő szenved, ha otthon dolgozik,
a gondviselést. Hogy testileg mi a
férj, feleség s a család viszonya,
nem sejtettem-kutattam. Valami,
éreztem, előre elrendeli,
ki hol álljon, mi legyen, öröme,
bánata mennyi, milyen gyermeke,
és ezen változtatni nem lehet.
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve elrendelés:
ők a béke, a jóság, puhaság a földön, a föltétlen szeretet...
Anyám, nyújtsd felém, öreg kezedet…


Áldás a szülőkre

Van hely, hol minden kicsi széken
Nevetve ültem egykoron.
S tipegő léptem, gügyögésem
Mosolyt rajzolt az arcokon.
Van ház, ahova tartozom,
Más otthonba sohse térek,
Bármely családhoz, minden házba
Csak, mint idegen, úgy lépek.
Valakiket: a szüleimet
Eléggé meg nem áldhatom,
Valakinek, ha százszor élek
Adósságom le nem róhatom.


Már megjöttünk e helyre

Már megjöttünk e helyre,
Anyák köszöntésére,
Anyám légy reménységgel,
Köszöntlek békességgel.
Amennyi a zöld fűszál,
Égen ahány csillag jár,
Májusban a szép virág,
Annyi áldás szálljon rád.


Jó anyámnak

Jó anyámnak két kezére
Csókjaimat hintem én,
Ezzel a két dolgos kézzel,
Áldd az Isten amíg él,
Jó anyámnak két kezét,
Álld meg Isten jó szívét,
Két kezét, jó szívét,
Áldd meg Isten amíg él,
Amíg él.


Ez a két kéz estenként
Hogyha gond, bú, baj elér,
Elsimítja homlokodról
A búbánat fellegét.
Jó anyámnak két kezét,
Áldd meg Isten jó szívét.
Két kezét, jó szívét,
Álld meg Isten amíg él,
Amíg él.


Tompa László: Anyám kinéz az ablakon

Anyám reggelenként
Ablakán kinéz:
fagyott, jól felöltözz
lelkem, ha kimész.


Máskor szól: no lám, hogy
Átsütött a nyár,
Nehogy kigyúltan
Hideget igyál.


Mindig így figyel rám,
Törődik velem.
Most ne legyek lassú,
Most ne hirtelen.


S teszi ezt, mióta
Megszülettem én,
És folytatja most is
Ameddig csak él.


Mert a lelkem ő
Velem van itt is.
Anyagondja rajtam,
Varázsing és pajzs.


Anyák napjára

Bokrétát kötöttem
Jó anyám napjára,
Örül a bokrétám
Minden egyes szála.


S azt mondatja velem
Illatos virágom:
Legyen áldás az én
Édes jó anyámon.


Édesanyám

Reggel óta tanakodtam,
Mit mondhatnék tenéked,
Olyan szépet gondoltam ki,
Hogy elmondani nem lehet.
Nem találtam rá szavakat,
Még verset sem találtam,
Minden, amit elmondhatnék
Itt van egy szál virágban.


Nagy Ferenc: Édesanyám

Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.


Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.


A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.


Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.


Drága vigasztalás ez az a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?


S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.


Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.


Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.


Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.


Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!


Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!


Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!


Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!ű


Létay Lajos: Édesanyám, mit segítsek?

Édesanyám mit segítsek?
Cukrot törjek? Hozzak lisztet?
Megpörköljem tán a kávét?
Elszaladjak hagymaszárért?


Neked száz és száz a dolgod,
míg ebédünk egybehordod;
míg az asztal megterítve,
csak te fáradsz, te s megint te!


Ámde én nem hagylak téged,
tétlen mint is nézhetnélek?
S épp ma van lám neved napja,
hát így üld meg, mosogatva?


Édesanyám, mit segítsek,
hogy ne fáradj, légy mind frissebb?
Megtennék én mindent érted,
minden gondtól kímélnélek.


Hogy vidáman élj sokáig,
s ifjan lásd meg unokáid.



Létay Lajos: Édesanyámnak

Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném,
ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék a hangján.
Ami csak szép, s jó volna
édesanyámnak adnám.


Csanádi Imre: Mi van ma, mi van ma?

Mi van ma, mi van ma?
Édesanyák napja
Pár szál virág a kezemben:
édesanyám kapja.

Azt is azért adja,
aki szorongatja:
Édesanyám, édesanyám
jó szívvel fogadja!


Donászy Magda: Anyák napján

Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.

Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.


Donászy Magda: Édesanyámnak

Te vagy a nap
fenn az égen.
Én kis virág
meseréten.
Ha nem lenne
nap az égen,
nem nyílna ki a virág.
Virág nélkül
de szomorú
lenne ez a
nagy világ.


Pákolitz István: Anyámnak

Hogyha virág lennék,
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüst holddal,
beragyognám életedet csillagokkal.

Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsád,
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád,
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal.

Anyák napja
(népköltés)

Már megjöttünk ez helyre,
Anyánk köszöntésére.
Anyám, légy reménységben,
Köszöntlek egészségben!

Amennyi a zöld fűszál,
Égen ahány csillag jár,
Májusban a szép virág:
Annyi áldás szálljon rád!


Weöres Sándor: Buba éneke

Ó, ha cinke volnék,
útra kelnék,
hömpölygő sugárban
énekelnék –
minden este
morzsára, búzára
visszaszállnék
anyám ablakára.

Ó, ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék –
nyári éjen,
fehér holdsütésben
elcsitulnék
jó anyám ölében.

Ó, ha csillag volnék
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem –
jaj, de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.


Beney Zsuzsa - Hogyan vártalak?


Azt kérdezed tőlem,
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára

felvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.


Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.


Mint fény az árnyat
záport a virág,
mint patak a medrét
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.


© 2011 Orosházi Gyermekkönyvtár. Könyvtárunk honlapja 2007. március 22-én indult. Az oldalon lévõ információkat felrakta és frissíti:
Kiss Márta. kismart@gmail.com. A honlapot készítette: Varga Ádám. xxv25.weboldala.net. Illusztrátor: Mester Kata. mester_kata@yahoo.com
Designed by Joomla 1.7 templates and web hosting by justhost reviews. All Rights Reserved.