ŐSZi versek

Nyomtatás
Kategória: Versek mindenre...
Utolsó frissítés: 2014. április 02. szerda Írta: Kiss Márta

Radványi Sándor: Ősz

Az akácfákon dideregve

Rezeg a sok száradt levél,

A tarlott, fonnyadt határon

Fel-felsikolt az őszi szél.


Ködpárás reggel hullt a tájra,

Mely láthatatlan betetőz...

A kis virágok haldokolnak,

Itt az ősz!


Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra...

Itt van az ősz, itt van újra,

S szép, mint mindig énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? De szeretem.


Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.


Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szerető anya.


És valóban ősszel a föld

Csak elalszik, nem hal meg;

Szeméből is látszik, hogy csak

Álmos ő, de nem beteg.


Levetette szép ruháit,

Csendesen levetkezett;

Majd felöltözik, ha virrad

Reggele, a kikelet.


Aludjál hát, szép természet,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Legnagyobb kedved telik.


Zelk Zoltán: Őszi dal

Nyári esték, víg cigány,

apró tücsök, ég veled!

Így búcsúznak a fűszálak,

virágok, falevelek.


Avar lepi hegedűdet,

köd takarja már vonód,

kikeletig nem hallhatjuk

a víg tücsök-nótaszót...


Be szép volt! A csillagok is

azt hallgatták odafenn,

s talán néha táncoltak is

égi aranyréteken.


Így búcsúztak a tücsöktől...

Szél zúg, jő a zivatar:

nyári tücsöknóta után

búcsúztató őszi dal.


Zelk Zoltán: Levél

Nézzétek csak, mit hoz a szél,

nem akármilyen falevél:

nem itten hullt le a fáról,

gólya küldi Afrikából.


Gólya küldi a levelet,

szél leejti falu felett,

füstölgő kémény felkapja,

gólyaírást elolvassa.


A levélben mi is lehet?

Elmondom én, figyeljetek:

"Megérkeztem Afrikába,

örök napsütés honába.


Mégis, mégis csak azt várom:

az idő tavaszra váljon,

kis falumba visszatérjek,

kéménytetőn rakjak fészket."


Petőfi Sándor: Ősz elején

Üres már a fecskefészek

Itt az eszterhéj alatt,

Üres már a gólyafészek

Tetejében a kéménynek...

Vándor népe ott halad.


Ott a messzeség homályin,

Ott az égnek magasán.

Látom még, mint kis felhőket,

Vagy már nem is látom őket?

Csak úgy képzelem talán.


Elröpülnek, elröpülnek,

Tavasz s nyár vendégei,

És őket már nemsokára

A kertek s mezők virága

S a fák lombja követi.


Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt

Majd borul, majd kiderül.

Ajka még mosolyog, s szemébe

Könny tolul... ennek sincs vége,

S ajkán újra mosoly ül.


Bús mosolygás és vidám könny!

Csodálatos keverék.

Észrevétlen karon fogja

És egy más világba vonja

A merengés emberét.


Órahosszat elmerengek,

És ha egy elejtett tárgy

Vagy harang, amely megkondul,

Fölriasztott álmaimbul:

Elmém, nem tudom, hol járt?


Hárs László: Levél az erdőből

Az erdőből egy levelet

hozott a posta reggel,

egy száraz tölgyfalevelet,

néhány sor zöld szöveggel.


Az állt rajta, hogy eljött az ősz,

a nyáridőnek vége,

most már a néma télre vár

az erdő és vidéke.


A mackó barlangjába bújt,

elköltöztek a fecskék,

a tisztásoknak zöld füvét

lerágták mind a kecskék,


nem hegedül a zenekar;

nagy most a tücskök gondja,

és új divatú kalapot

nem visel már a gomba.


Szétosztotta a körtefa

a fanyar vackort régen,

nincsen levél a bokrokon,

és pitypang sincs a réten.


Minden lakó elrejtezett,

Üres az erdő, árva.

S a szélső fán egy tábla lóg:

"Téli szünet van, zárva."


Kiss Benedek: Szüret

Megüli a por a fákat,

kondor hajat, szempillákat,

megüli a pocsolyákat,

leveleket, levélszárat.


Piszkos az ég, piszok szürke:

lomha ezüstpók bemássza.

Roggyan ló és ember lába.

Hálót dob a nap fejünkre.


Vénasszonyok, vénemberek

szőlőtőkéket tojóznak,

bütykösen fogják a földet

a venyigék. Meglapulnak.


Így készül az ihaj-csuhaj!

Még kihúzzák eddig-addig.

Pókhálós és poros a haj,

fakó őszből tarba hajlik.


Nagy László: Dióverés

Elsuhogott az a füttyös

sárgarigó délre.

Sárgul az árva diófa

zöld terebélye.


Levelek lengnek, akár a

színarany rigó-szárnyak,

elszállnak ők is a szélben

puszta határnak.


Áll a diófa, és érett

kincsei válnak tőle:

szellő ha bántja az ágat,

buknak a földre.


Szaporább kopogás, csörgés

támad, ha jön az ember,

s bottal az ágak bogára

boldogan ráver.


Földre, fejekre, kosárba

kopog a dió-zápor,

burkos dióra a gyermek

kővel kopácsol.


Már, mintha álmodnék, hallom

zaját a jó örömnek,

darálók forognak, diós

mozsarak döngnek.


Fagyban és nagy havazásban

meg kell maradnunk jónak

s tisztának is, hogy örüljünk

csörgő diónak.


Majd csorgó hó levén ring a

picike dió-csónak,

s lomb zöldül újra a füttyös

sárgarigónak.


Zelk Zoltán: Október

Kisöccsétől, Szeptembertől

búcsút vesz és útra kél,

paripája sűrű felhő,

a hintója őszi szél.


Sárga levél hull eléje,

amerre vágtatva jár,

félve nézi erdő, liget,

de o vágtat, meg se áll.


Hová, hová oly sietve,

felhőlovas szélszekér?

Azt hiszed tán, aki siet,

aki vágtat, messze ér?


Dehogy hiszi, dehogy hiszi

hiszen nem megyen ő messze,

csak addig fut, míg rátalál,

a bátyjára, Novemberre.


Nemes Nagy Ágnes: Hull a bodza

A mi utcánkban kicsi utca,

van benne egy hosszú bodza.

Ősz felé már hull a bodza,

kis bogyóját dobja, dobja.


Kis bogyóját dobja, dobja,

lila lesz az utca-hossza,

kiabál is Bandi bácsi,

az autóját szappanozza.


Nem gondolok semmi rosszra,

de örülök, drága bodza:

tarthatom a gumitömlőt,

míg az autót szappanozza.


Őszi fényes napsütésben,

víztől fényes járdaszélen

szappanozza és lemossa -

hull a bodza,

hull a bodza.


© 2011 Orosházi Gyermekkönyvtár. Könyvtárunk honlapja 2007. március 22-én indult. Az oldalon lévõ információkat felrakta és frissíti:
Kiss Márta. kismart@gmail.com. A honlapot készítette: Varga Ádám. xxv25.weboldala.net. Illusztrátor: Mester Kata. mester_kata@yahoo.com
Designed by Joomla 1.7 templates and web hosting by justhost reviews. All Rights Reserved.